2018-11-13

Vágóné Némethy Adrien

Pedagógus. 

 

Azt gondolom, hogy ha valami elég értékes ahhoz, hogy a célom legyen azért érdemes dolgozni! A pedagógus szakma pedig ilyen! Az iskolában különleges egyedi és megismételhetetlen gyerekek vannak, akikben mind ott lapul valami érdekes kincs. Mi tanárok csak eszközök vagyunk a Mennyei Atya kezében.

Boldog vagyok, hogy itt élhetek, azt csinálhatom, amit szeretek és nem utolsó sorban köszönöm mindazoknak, akik méltónak találtak arra, hogy én is itt lehetek a budaörsi nők között.

Adrien 1964 augusztus 14-én született Miskolcon. Édesanyja, Kaló Mária 101 alkalommal a magyar kosárlabda válogatott oszlopos tagja, édesapja pedig tornász volt. 1985-ben férjhez ment és elkezdett edzősödni az Építők Sportegyesület atlétika utánpótlás szakosztályában.

A Magyar Testnevelési Főiskolára járt, majd 1987-ben testnevelő tanári diplomát szerzett. Részt vett a Dr. Szécsényi József diszkoszvető olimpikonunk mentorálasával és vezetésével több tudományos diákköri konferencián. 1986-ban nyert is, és mehetett a nemzetközi konferenciára németül előadni Prágába.

Az egyetem végeztével megszerezte az atlétika szakedzői diplomát is és folytattam az edzői tevékenységet és az utánpótlás nevelést. 1989-ben megszületett első gyermeke Vágó Levente Béla, 1991-ben Vágó Evelin Melinda, majd 1993-ban Vágó Péter Etele. Alapító tagja a 1999-ben létrejött budaörsi Szent József Sportegyesületnek, ahol több mint 14 évig tartott hetente több alkalommal budaörsi lányoknak anyukáknak aerobik órákat.

A célja az volt, hogy azok számára is elérhető legyen a sport, akik nem nagyon tudnak messzire utazni a sportolásért. A Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nemzetiségi Német Nyelvoktató Általános Iskola pedagógusa 1998 óta. Napközis nevelőként, testnevelő tanárként és osztályfőnökként is rátermetten végzi feladatait. Folyamatosan továbbképzi magát. Munkaközösség vezetőként a rábízottakra figyelmet fordít, a pénteki klubnapköziket évek óta mindig megújulva, változatosan szervezi meg.

Foglalkozásaira, tanóráira gondosan készül elő. Óráit a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve tartja, fizikai képességeiket látva differenciál, s ügyel fejlődésükre. Értékelésében nagyon jól érvényesül a tapintat, folyamatos dicséretével motiválja tanulóit. Az iskolában minden gyermeket személy szerint ismer, még akkor is, ha nem tanítja.

Sportversenyre viszi a gyerekeket: számon tartja a városi, a diákolimpiai, egyházmegyei versenyeket, gyerekeket készít föl ezekre. Aktív résztvevője a városi sportéletnek, tömeg-és versenysportnak egyaránt.

Szabadidő-foglalkozások szervezésében is kiemelkedő a munkája. Amióta az iskola pedagógusa, a farsangi bálokat az alsó és a felső tagozatban ő szervezi.

Dráma és sporttábor, a német-táborok állandó résztvevője, és a táborban megvalósuló szabadidős tevékenységek szervezője. Kollégái megbecsülik segítőkészsége, önzetlensége, kedvessége miatt is. Fontos és útmutató számára, hogy elsősorban jó ember, jó keresztény és jó tanár lehessen. 2014-ben a Budaörs Város Önkormányzatától Szakály Mátyás pedagógus emlékérmet, majd Székesfehérváron Spányi Antal megyés püspökatyától tanácsosi kinevezést vehetett át.

 

Vágóné Némethy Adrient azért szerettük volna bemutatni A Budaörsi NŐ fotókiállítás keretein belül, mert figyelmessége, embersége, érzékenysége a rászorulók iránt közismert. Lelkesedése, elszánttsága, kitartása példaértékű.

 

You may also like...