2018-11-13

Szentandrási Szabó Emese

Emese 2016-ban az ország tortája versenyben bejutott a legjobb 10 közé, valamint az ország cukormentes tortája versenyen egy hajszállal lemaradva az első helyről, megkapta a leginnovatívabb tortának járó díjat. A 2012-ben nyitott Suhajda cukrászdánknak ő a lelke. Nem alkuszik soha, ha a minőségről van szó, még akkor sem, ha az a sokkal nehezebb út. A rengeteg munka és a család mellett jelenleg egy budaörsi üzleti csoport elnöki feladatait is ellátja, és igyekszik ez által a helyi vállalkozókat segíteni. Fantasztikusan kreatív, bármikor kitalál egy új sütit, A Budaörsi NŐ tortát is a kezdetektől fogva ő készíti. Ha pedig nincs más dolga éppen, akkor tervez valakinek egy családi házat. Kedvessége, szaktudása megédesíti a budaörsiek hétköznapjait.

 

“Bármit is csináltam, hittem benne hogy csak szívvel lehet csinálni. Csak úgy érdemes, mert akkor okoz örömöt. Ezzel a szenvedéllyel voltam építész, és ezzel kezdtem bele a cukrász szakmába is. A hivatás nagyon kifejező magyar szó. Hívott a szakma mondhatjuk. Nem is olyan távoli a két szakma. Akár egy épületnél, egy desszertnél is ugyanolyan fontos a belső tartalom, mint a külső megjelenés. Hiszek abban, hogy a cukrászat újra visszaszerzi a régi fényét.

Nem csak az enyém, hanem az egész szakma. Sokan teszünk azért, hogy a valódi kézműves cukrászat legyen az alap. Hogy jót csak jóból lehet készíteni, és ezt értéket felismerjék az embereknek. Ehhez persze nagy segítség hogy lelkes, elkötelezett cukrászaim vannak, akik ugyanúgy szívvel készítik a termékeinket. Hiszem, hogy az a szeretet mivel készítjük, érződik a sütikben. Persze egy okos ember azt mondta a sikernek nem titka hanem ára van.Ezt egy nő igazán átéli, ha egyensúlyt szeretne teremteni a munka és a család között. Három gyerek mellett ez nem könnyű mutatvány.

De csodálatos gyerekeim vannak, és támogató családom. Ez elengedhetetlen. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni helyi szervezeteket. Úgymint a Budaörsi Kézilabda csapat, hisz a sütemény ami jó alapanyagokból készül, nem árthat. Jót tesz a léleknek. Ha meg sportolunk mellette, akkor a testnek is. A léleknek a zene is jót tesz, ezért különböző zenei programokat is szívesen támogatunk, mint a Vivart Szinfonietta zenekar, vagy örömzenélés gyerekekkel a Leopold Mozart Zeneiskolával. A gyerekek igazán közel állnak a szívemhez, ezért egy helyi gyermekotthont is igyekszünk támogatni, nem csak karácsonykor, hanem évközben sütikkel, fagyizással. Az egyik budaörsi BNI üzleti csoport elnökségét azért vállaltam el, mert egy olyan céllal dolgoznak együtt az üzletemberek, ami mindenki számára előnyös és építő.

Az „aki ad az nyer” filozófiájával igyekszünk egymást támogatni, kapcsolatokkal, barátságokkal. Persze egy okos ember azt mondta a sikernek nem titka hanem ára van. Ezt egy nő igazán átéli, ha egyensúlyt szeretne teremteni a munka és a család között. Három gyerek mellett ez nem könnyű mutatvány. De csodálatos gyerekeim vannak, és támogató családom. Ez elengedhetetlen. Összességében úgy hiszem hogy ez egy csodálatos ország, egy csodálatos város, és az hogy mennyire érezzük jól magunkat benne, az csak rajtunk múlik, illetve az hogy a saját karnyújtásnyira mit teszünk azért hogy jobb és szebb legyen.”

Szentandrási-Szabó Emesét azért szerettük volna bemutatni A Budaörsi NŐ fotókiállítás keretein belül, mert önzetlen, segítőkész és jólelkű. Rengeteg budaörsi programot támogat süteményeivel, többek között A Budaörsi NŐ fotókiállítást is. Szakértelme kiemelkedő és megkérdőjelezhetetlen. Hatalmas szívénél csak kreativitása nagyobb.

 

AMILYENNEK MÁSOK LÁTJÁK

“Elhivatott”

 

Egyszer azt mondta nekünk: sok épületet meg kellett terveznie, hogy süthessen és most pedig sok tortát meg kell süssön, hogy újra tervezhessen. Ígéretét azóta is tartja, rengetegszer még hajnalban is ég a lámpa a régi kis présházban az utcánk alján, mikor készül a másnapi nyitásra. Egyszerre családanya, mérnök, cukrász, üzletvezető, árubeszerző és a többi és a többi, de talán a munkába és a fejlődésbe, minőségbe, építésbe vetett hite vezeti őt tovább, meg persze az álmok.

Pár évvel ezelőtt derült ki számomra, hogy milyen fantasztikus ember van a családomban már 15 éve. Emesének jó állása volt, jó fizetéssel, csak épp napi 16 órát dolgozott, és cseppet sem érezte jól magát ebben az életben. Kívülről áloméletnek tűnt, de benne lenni nagyon stresszes volt.

Amikor felismerte, hogy több stabil, piacképes szakmának a birtokában, mégsem jó úton halad, hajlandó volt alapjaiban újratervezni az életét. Megszületett első gyermeke és mellette újra tanulni kezdett, majd éjszakánként a kicsi panel még kisebb konyhájában ismerkedett az álmával, a süteményekkel, az apróbbnál apróbb bon-bonokkal, a házi lekvárokkal, a helyi alapanyagokkal. Ezzel párhuzamosan észre sem vette, hogy újraindította önmagát.

Valamikor mintákat és jó gyakorlatokat keresett, ma már Ő a példa! Emesében egy sokoldalú és színes egyéniséget ismertem meg. Mérnöki pontossággal alkot a cukrászműhelyben, anyai gondossággal törődik az őt körülvevő emberekkel, és egy kötéltáncos ügyességével egyensúlyoz a munka és a család kihívásai között. Mindeközben gyermeki nyitottsággal képes fogadni minden új és előrevivő dolgot, ha kell, akkor bátran belevág a változtatásokba. Fanyar, sokszor önmagát sem kímélő humorával képes erőt adni a legnehezebb helyzetekben is. Nemcsak Budaörs,de korunk követésre méltó nőalakja is ezáltal.

Emesét rendkívül tisztelem, mert formabontóan kreatív és messze elkerüli mindazt, ami unalmas, ami átlagos. Ezért a süteményei is átlagon felüliek, az emberi kapcsolatai is tartalmasak, minőségiek. Rugalmassága, kedvessége miatt a Suhajda is törzshelyünk és az ügyfeleink is imádják! Emese dinamizmusa és igényessége nem csak magával ragadja, hanem el is gondolkodtatja az embert, hogy hogyan oldotta azt meg, hogy a nap ne csak 24 órából álljon.

A Suhajda Cukrászda vezetése és újabbnál újabb első osztályú süteményköltemények “feltalálása” önmagában egy óriási feladat. Emellett Emese 3 gyermek tökéletességre törekvő anyukája és az üzleti életben is vezető szerephez jutott a budaörsi BNI csoport elnökasszonyaként. Csodálatra méltó hölgy! Van az a vicc, hogy ha egy nő mérges, akkor dobálj neki messziről csokit. Ha ezt vesszük alapul, akkor Emese támogatja a legjobban nőtársait, hiszen saját kezével készíti el a város – talán – legfinomabb csokoládéit, bonbonjait.

Milyen egy „tökéletes” budaörsi nő? Ha élő példát kellene hoznom rá, akkor biztosan Szentandrási-Szabó Emesét nevezném meg. És nem csak azért mert egy ideje jól ismerem őt. Először is azért, mert Emese valami földöntúli képességgel van megáldva és mindenütt ott van, ami fontos, ami számít – ami egy lakóközösséget egységgé kovácsol.

Folyamatosan azon dolgozik, hogy jobbá tegyen valamit a környezetünkben és kiáll a közösségi dolgokért. Másodszor pedig megvan az a kisugárzása és az a megállíthatatlan elszántsága, amivel el is éri amit a szeretne. Férfiként azt mondom ez egy különleges női erény és aki ezt jól használja, az viszi előre a világot. Emese jól használja és láthatóan viszi előre a világot, a mi kis „mikro” értelemben vett világunkat itt Budaörsön. Emese egy igazi szemèlyisèg, pèldaèrtèkű az, ahogy meg tudta valósítani az àlmàt. Ő az, aki tökèletesen tükrözni a XXI.szàzadi nőt ès mègis különbözik tőle.

Emese mert nagyot àlmodni ès ügyes èpítèszből, egy fantasztikus mester cukràsszà kèpezte magàt. „Jó ide betérni” Emesével tulajdonképpen kamaszkorunk óta ismerjük egymást. Nagyon kedves, jó kedvű, jó humorú és nyitott egyéniség. A Suhajda Cukrászda megnyitása óta viszont egy új oldaláról ismerhettük meg. Egy nagyon határozott üzletasszonyt ismerhettünk meg személyében, aki Ákossal együtt céltudatosan terelgeti a Cukrászdát a siker felé.

Nagy szükség volt már Budaörsön egy ilyen cukira. Mindig életvidám és segítőkész. Amikor nincsen jó hangulatom bemegyek a cukiba és garantáltan jó kedvvel jövök el.

You may also like...