2018-10-12

Rost Andrea

AMILYENNEK MAGÁT LÁTJA

Kisgyermekkorom óta színésznőnek és énekesnőnek készültem… bár a családomban senki nem volt művész vagy zenész, mégis engem magával ragadott a zene.

Kőbányán, Szolnokon, Csepelen töltöttem a gyermekéveimet és a fiatalságomat. Tanáraimnak rengeteget köszönhetek, hiszen ők voltak akik megerősítettek a tehetségembe vetett hitemben és a tanulmányaimban mindvégig támogattak. Budaörs 30 éve az otthonom! Szinte hihetetlen számomra is hogy fiatal anyuka és zeneakadémista növendék voltam még amikor 1986-ban ideköltöztem. Mennyi minden történt azóta… A gyermekeim itt jártak óvodába, iskolába. Ide tértem haza a külföldi sikerek után és az itthoni elismerések örömét is itt osztottam meg a családommal és barátaimmal.

A Liszt Ferenc díj, Érdemes Művész díj, Kossuth-díj, Prima Primissima díj mind a szekrényem polcain díszelegnek. 2011-ben Budaörs Díszpolgára lettem amire nagyon büszke vagyok! Csepel, Szolnok, Budapest szintén díszpolgárának választott így elmondhatom hogy ahol csak eddig éltem, mindenütt megbecsültek a hivatásomban elért sikereimért és talán mint embert is a szívükbe zártak…

Rost Andrea Budapesten született, zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás volt, amikor a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasaként elénekelte, Júlia szerepét Gounod: Rómeó és Júlia című operájában, Gulyás Dénes rendezésében. 1989-ban első helyezést ért el Európa egyik legrangosabb énekversenyén, a Mirjam Helin Nemzetközi Énekversenyen. Diplomája megszerzése után nem sokkal, 1991-ben, a Wiener Staatsoper magánénekese lett.

A Milánói Scalába maga Riccardo Muti hívta meg az énekesnőt a Rigoletto 1994-es bemutatójára. A Salzburgi Ünnepi Játékokon is számos produkcióban lépett közönség elé, és a legnagyobb karmesterekkel dolgozott együtt. Koncert és dalénekesként a világ minden ismert és fontos koncertpódiumának vendége volt. A londoni Wigmoor Hall, a zürichi Tonhalle, vagy a bécsi Musikverein ugyanúgy helyszíne volt koncertjeinek, mint a los angelesi Hollywood Bowl vagy a tokiói Suntory Hall.

Számos CD és DVD felvételen működött közre. Az új műfajok iránti nyitottsága jegyében pedig nemrégiben több hangoskönyvhöz kölcsönözte beszédhangját. Díjak, elismerések: Székely Mihály – emlékplakett (2011) Bartók Béla – emlékdíj (2006) Special Achievement Award (2005) Kossuth-díj (2004) Prima Primissima (2003) Obersovszky – emlékplakett (2003) Érdemes Művész (1999) Hallhatatlanok Társulata, Örökös tag (1998) Liszt-díj (1997)

 

You may also like...