2018-10-12

Ruzsonyi Ágnes

AMILYENNEK MAGÁT LÁTJA

Kiskoromban természetes volt, hogy színházban fogok felnőni… táncosként vagy énekesként – akkoriban mindegy volt, csak színpad legyen! Édesapám operaházi évtizedei teljességgel megalapozták az életemet: a zene mai napig éltető erő, menedék, energia, kapocs, megoldás… Persze Apu óvott attól a közegtől.

Állítólag már 3-4 éves koromban, ha a leendő hivatásomról kérdeztek, csak ennyit valaszoltam: anya leszek! (Később tanár, orvos, világmegváltó, óvó-védő, gyógytornász, pszichológus…) És milyen érdekes a Sors (Út, Elrendeles, Vállalás… vagy esetleg akarat?), bizonyos értelemben minden vágyam teljesült… Bár (jelenleg) nem tanítok iskolában, de van 2 pedagógus diplomám és használom is a tudást, tapasztalatot a gyermeknevelésben, a kicsik-nagyok fejlődésének segítésében.

Hihetetlenül fontos a közösség, az összetartás, összetartozás, az együtt-gondolkodás tudata – minden cselekedetemet, gondolatomat ez hatja át csoportjaim és családom mellett például gyermekeim iskoláiban: a Kesjár Csaba Általános Iskolában és az Illyés Gyula Gimnáziumban is Nem vagyok sem énekes, sem táncos, de (egy rendezői képzés és nagyszerű barátaim, Varga Gyöngyi és Kővári Heni segítségével) mégis közel vagyok az imádott színpadhoz (Budaörsi Diákszínpad, Á23Társulat, MoiraDance) – és olyan koncerteken, előadásokon vehetek részt, ahol a Csoda mindig megtörténik. (Placido Domingo, Margaret Island…) Rajongva imádom a zenét, mindennapjaim része – lehet ennél szebb öröksége valakinek a szüleitől?!

Nem lettem sem orvos, sem gyógytornász, de a prevencióban és gyógyításban is részt veszek (Kalovits-módszer, vízi terápia) A Kalovits-Babaúszás foglalkozásain, melyeket már több, mint 20 éves vezetek, sok budaörsi család is velünk tart.

A világmegváltás sem egy emberen múlik, de sikerült egy hatalmas lépést tenni a jövő generációjának egészségesebb életéért (fiammal, Márkkal kialakított NoPack). Amit viszont a legjobban szerettem volna, anyukának lenni, igen jól sikerült: 5 gyönyörű saját és 2 ajándék gyermekkel és sok-sok „szerzett” pótgyerekkel… …és hogy mindezt hogy sikerül megélni, koordinálni (azon kívül, hogy az ember lányának jó fej családja, türelmes-békés férje van)? Néha magam sem tudom.

Talán a harmóniára való törekvéssel, pozitív gondolkodással, határtalan szeretettel, belső mosollyal… Persze nem mindig sikerül… de próbálkozom!

AMILYENNEK MÁSOK LÁTJÁK

 “Segítőkész”

Sokoldalú, toleráns, nyitott, melegszívű, optimista, kreatív, segítőkész, BARÁT. Bármikor lehet rá számítani, kedves, energiabomba, empatikus, elfogadó, odaadó, kedves, gondoskodó Anyuka. Fantasztikus, energiabomba, csodálatos, jószívű, kivételes, értékes és precíz. Segítőkész, szeretet.

Anyatigris, csupaszív, őszinte, pozitív, kreatív, egyenes, ösztönző, igazi pótanyuka, nagyszerű.

A legjobb anyuka …és … Édesanya! Önzetlen, gondoskodó, ragyogó, lelkes örökmozgó, aki a mindenség mozgatórugója, aki a napfényt varázsolja elő még a felhők mögül is, na meg mosolyt az arcokra, a sajátja is mindig mosolyog. Kedves, vagány, segítőkész, családcentrikus, modern-klasszikus, hagyományos-előre törekvő. „Szabad-Szeretet-Energia”, sokoldalú, törekvő, nyughatatlan, céltudatos, álmait, vágyait beteljesítő.

ÉLETIGENLÉS, MAGABIZTOSSÁG. Színes! Megoldó. Lélek, nemes lélek, nyitott elme, elapadhatatlan forrás. Hatalmas szíve van. Még a „náthás” is eszembe jutott, de az nem belső érték. Nehéz Ágit egy szóval vagy fogalommal meghatározni, de akkor legyen elhivatottság erő és szeretet. Családanya, örökmozgó… Kedves, segítőkész és figyelmes. Ölelő kar. „Ősanya”. Ő az az ember, akit a szeretet ereje hajt, és mivel

Ő maga kifogyhatatlan a szeretetből, ezért mindig mindenkinek ad belőle. INNOVATÍV. Soha nem adja fel, tiszta szívű, elfogadó, lendületes, a kedvesség, önzetlenség, pozitív energia tyúkanyó, gondoskodás, figyelmesség, kreativitás. Terézanyu. Pörgő polip. Mindenhol, bármikor, azonnal… jövök, megyek, intézkedek, pecsételek, néha szülök gyereket, nevelek, lovat ápolok, tehenet fejek.

Gyerekeim is szeretnek nagyon, uszit irányítok, noPacket menedzselek 40 felett a világom is kerek! Igazi közösségi lélek. Imádja a gyerekeket. Segítőkész. Annyi mindent csinál mintha a napja 48 órából állna.

Ági egy kedves, vidám, mindig pozitív jelenség, sokoldalú személyiség, született optimista, laza és liberális, illetve ennyi gyerek mellett valószínűleg kiváló szervező, és szintén nagy valószínűséggel rendelkezik az 5 női bölcsességgel is (buddhizmus), különben már besokalt volna ebbe az életszörfölésbe, amit már eddig is lenyomtatok (a megkülönböztetés, az intuíció, a sokoldalúság bölcsessége, a tükörszerű bölcsesség és a mindent beteljesítő bölcsesség).

Egy romos kis hàzikóból pár óra alatt mécsesekkel, szívecskékkel, gyerekei rajzaival meleg fészket képes teremteni!

A falon is átmegy, ha el akar valamit érni, és el is éri. Gondolkodás nélkül beugrik a mélyvízbe, ha bárkinek segítségre van szüksége. A fizika törvényeit meghazudtolva képes egyszerre több helyen is lenni! Ági ‘modern’ Nő és tudja mit akar az életben. De ha el is bizonytalanodik néha, akkor sem érezni, nem látszik rajta.

Van hogy keményebb, mint a férfitársadalom összessége, de elgördül egy könnycsepp bármikor… mert akkora, iszonyat lelke van. Jó ‘főnök’ és nagyon jó barát. Segítőkész terminátor.

ANYA. Jóakaratú. A munkájában kreatív, agilis, kemény és céltudatos. Személyisége életre való, vidám, örök optimista. Ágiban egy iszonyatosan erős nőt ismertem meg, aki szuper anyuka, üzletasszony, egy energiabomba aki nagyon sok pozitív energiát tud adni a környezetében lévőknek.

Szeretet, pozitivizmus, gondoskodás, áldozatvállalás, küzdőszellem, odafigyelés, mosoly, problémamegoldás

You may also like...