2018-10-21

Bakai Gyöngyi

Pedagógus, addiktológiai konzultáns, logoterápiai tanácsadó, személyiségfejlesztő, és a Hősök tere projekt egyik követe.

 

Egész kisgyermekkoromtól kezdve tanító néninek készültem.

Leültettem magam mellé a macikat, babákat és okosítottam őket. Aztán tényleg pedagógus lettem. Sokáig dolgoztam egy budapesti gyermekotthonban, ahol kisgyermekeket gondoztam vissza a szüleikhez, vagy éppen nevelőszülőkhöz, esetleg örökbefogadó szülőkhöz segítettem őket. Majd találkoztam több szerhasználó fiatallal, és úgy gondoltam, hogy nem elég a pedagógia, kell valami más, amivel segíteni tudok. Ekkor lettem addiktológiai konzultáns is.

Budapesten létrehoztam egy drogambulanciát, és a kerületi kábítószerügyi egyeztető fórumot is koordináltam. Aztán azt éreztem, hogy valami hiányzik még, amivel jobban tudok segíteni a megbotlott, útjukat nem találó fiataloknak. Ez lett a logoterápiai tanácsadás és személyiségfejlesztés.

Foglalkozom olyan fiatalokkal, kamaszokkal, fiatal felnőttekkel és azok családjával, akik legális vagy illegális kábítószereket fogyasztanak. Azt vallom, hogy tüzet oltani is fontos, és kell is, de ha a prevenciót helyezzük előrébb, akkor kevesebb lesz a tűzeset. Van egy Kamaszodó-kapaszkodó nevet viselő szintén saját programom, amit kifejezetten kiskamaszoknak készítettem.

Sokszor gondolkodom azon, mi hajt még, mitől tudok még a mai napig is lelkesedni, aztán mindig arra jövök rá, hogy szeretem a gyerekeket, elfogadom őket olyannak, amilyenek.

Örömmel tölt el, ha megosztanak velem érzéseket, történeteket, velük együtt tudok örülni, és szomorkodni is. Komolyan veszem őket, tisztelem az érzéseiket, és ezt várom el tőlük is. Szeretek velük játszani. Élvezem a sikereiket, azt, ha sikerül valamit megoldaniuk, vagy valamire egyszerűen csak maguktól rájönnek. Az őszinteség, az egyenesség, a tévedés és a hibázás megengedése, majd a bocsánatkérés. Mind-mind segít nap, mint nap lendületet venni és indulni.

Látom rajtuk, hogy szeretnek járni a csoportokba, örömmel vesznek részt a feladatokban, a játékokban. Igazi csapatszellem alakul ki köztünk. Azt pedig külön élvezem, hogy én lehetek nekik “A Gyöngyös”.

3 éve kortárssegítéssel is foglalkozom. 12-18 éves korig járnak a kortárssegítő csoportjaimba, ahol olyan képzésen vesznek részt, ami önbizalmat, önbecsülést ad, és olyan készségekkel vértezi fel a gyermekeket, amik ahhoz szükségesek, hogy ők “jól-lét”-ben érezzék magukat. Én szervezem és vezetem a Szülők Akadémiája rendezvénysorozatot is a Városi Ifjúsági Klubban immár harmadik éve. A szülőknek is szeretnék segíteni.

A Hősök Tere Kezdeményezés önkéntese, követe vagyok. Több iskolában, szociális intézményben tartottam és tartok érzékenyítő, interaktív, játékos foglalkozásokat, előadásokat.

Tagja vagyok a Budaörsi Prevenciós Csoportnak. Az Esély Gyermekjóléti Szolgálattal, az Önkormányzattal, a Rév Karitasz-al, a rendőrséggel együttműködve próbáljuk elérni azt, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, és ne, vagy minél kevesebben ismerkedjenek meg a legális, illetve az illegális tudatmódosító szerekkel.
Bakai Gyöngyit azért szerettük volna bemutatni A Budaörsi NŐ fotókiállítás keretein belül, mert a budaörsi fiatalok körében ő egy olyan színes segítő háló, amibe bátran kapaszkodhatnak a gyerekek.

 

AMILYENNEK MÁSOK LÁTJÁK

“A Gyöngyös”

 

Szeretem, hogy szereti a papírboltot. A tollat, ceruzát, füzetet. Lehet vele csak úgy lógni céltalanul egy kávé mellett. Az ötletei a gyerekekkel kapcsolatban zseniálisak. Színes! Gyöngyös egy példakép.

Hihetetlenül segítőkész, kedves és lelkes. Rengeteg köszönettel tartozunk neki és nagyon örülök, hogy megismerhettem. Amikor látom, vagy Rá gondolok mosolyog a szívem.

Mindig kedves, figyelmes és segítőkész. Olyan pozitív az aurája amilyennel még nem találkoztam. Szeretek a társaságában lenni mindig. Együttérző és figyelmes. Megtisztelőnek érzem, hogy a „barátja” lehetek. Olyan lendülettel, olyan kisugárzással veti bele magát a munkába, hogy tátott szájjal bámulok. Elképesztően szuper energiával hat a fiatalokra.

Akik mellette bevállalják a hibáikat is, (ez nagyon nagy dolog szerintem) és mernek, tudnak váltani, képesek felelősséget vállalni másokért és magukért. Gyöngyös ezt is kihozza belőlük. Kedvelem a vidámságát, lendületét és azt az akarást, erőt, ami benne van. Emellett leleményes, kreatív és amit tesz, afelé rendkívül mélyen elkötelezett. Tudja, mit szeretne elérni, de a határozottságában nincs önzés.

Lelke, belső motorja az, hogy fiatalokkal foglalkozzon, nekik segítsen. Számomra és mások számára is minta a kiállása, viselkedése, energiája, hite.

Hogy mi jut eszembe először a Gyöngyiről? Hát persze hogy a nevetése, a töretlen jókedve, hogy azon is tud jóízűen nevetni, amin más dühöngene, idegeskedne, vagy sírna. De jó lenne ezt megtanulni Tőle! A másik fontos tulajdonsága, hogy mindig van türelme odafigyelve meghallgatni a másik gondját-baját, és érzed, hogy őszintén akar segíteni. Igazi közösségi ember. Több csoportban, társaságban láttam már, kívülről és belülről is, és mindig azt tapasztaltam, hogy rövid időn belül a kis közösségek motorja lesz, miatta maradnak együtt a csoportok, vagy akár baráti társaságok.

Hihetetlen empátiás képességgel bír, amit az emberek rögtön megéreznek és kitárulkoznak Neki. Azt hiszem Ő az egyetlen igazi barátom, akinek olyanokat is elmondok, amiket még a legközvetlenebb családtagjaimnak sem, és mindig számíthatok a tanácsaira, segítségére. Ha beszélgetsz vele érzed, hogy figyel rád. Mindig sokat vállal, és ezeket a dolgokat tűzön-vízen át véghezviszi.

Sokat tesz az emberek közötti érdektelenségek ellen. Szédületes egy csaj, nagyon tetszik, amit a gyerekekkel művel. A csillagokat is lehozná nekik, és anyatigrisként küzd értük. Hatalmas türelemmel áldotta meg a jó Isten, mert a legvadabb kamaszt is megszelídíti, a legflegmább tinivel is szót ért. Hihetetlen energiaszinten él, a gyerekek tudják, hozzá bármilyen problémával, bármikor mehetnek. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert milyen egy kamasz? Lázad, szembefordul a szüleivel, minden szabályt áthág. Na de, ha Gyöngyi mondja, AZ MÁS! Ő az, aki feltétel nélkül szeret, mégis józan és következetes tud maradni. Ő az aki az eltévedt báránykákat visszatereli a nyájhoz. Mindemellett a kikészült, aggódó szülők lelkét is rendbe rakja, megnyugtatja.

Kizökkent, gondolkodásra késztett, más szemszögből láttat a havonta megszervezett előadásaival. Az jut eszembe ha rá gondolok, hogy Gyöngyikém egy Budaörsikum Fantasztikum. Ha Gyöngyösről egy szót kellene mondanom akkor az az lenne, hogy pótanya, mivel bármit elmondhatok neki, teljes mértékben megbízom benne, és nagyon szeretem.

Mindig mosolyog, és mindig tudja, hogy mit kell mondani. Legjobb csoportvezető. Feldobja a hetem, és ha végre lemegyek az órájára, akkor tudom, hogy ez a hely az, ahol önmagam lehetek, és ezt Gyöngyösnek köszönhetem, meg azt is, hogy átsegített pár elég zűrös hónapon. Nagyon imádom, a legjobb pótanya.

Nagyon szeretem Gyöngyit, mert amikor szerdán összegyűlünk a kuckóban, érzem azt, hogy törődik velünk, szeret minket. Ha esetleg rosszkedvűen érkezünk, akkor a csoportos beszélgetések végére mindig felvidulunk. Imádom, hogy ennyire támogat minket, szinte mintha a saját gyerekei lennénk. Minden problémánkra megtalálja a megoldást, és végtelenül türelmes. Én ezt a két dolgot szeretem benne a legjobban!

You may also like...