Rólunk

A Budaörsi NŐ fotókiállítást 2015-ben rendeztük meg először. A projekt kitalálója és megvalósítója Májer MSE. 

A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a budaörsi nőkre, akik értünk, budaörsiekért dolgoznak. Életük, munkásságuk példaértékű. Egy olyan közösség kialakítása a célunk, amely aktívan közreműködik a helyi jótékonysági programok megvalósításában, felkarolja, és segíti a leendő Budaörsi NŐ-ket.

Az elmúlt években, március 8-án, nőnapkor, 10 hölgyet mutattunk be a budaörsi Városháza aulájában egy fotókiállítás keretén belül. A kiállított képeket minden évben elárverezzük.

A befolyt összeget 2015-ben a Budaörsi Mentőállomásnak ajánlottuk fel, 2016-ban a Babagenetika mozgalomnak2017-ben a Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület, és a Budaörs és Kistérsége Mentéséért Alapítvány eszközvásárlását segítjük vele, 2018-ban a Budaörsi Tanodát támogattuk, 2019-ben a Lélekzuhany Gospel Kórust. 

A projekt különlegessége, hogy a korábbi évek Budaörsi NŐi segítenek a szervezésben, idejüket, energiájukat nem kímélve, így valósulhat meg ez a különleges kiállítás évről évre! 

2020-ban egy jubileumi kiállítással készültünk. Az elmúlt öt év történéseit mutattuk be fotóinkon keresztül. A tárlat a tervek szerint egy hónapig lett volna megtekinthető a budaörsi Városháza aulájában, viszont a rendkívüli járványügyi helyzet miatt, a kiállítást novemberig láthatták az érdeklődők. Így elmondhatjuk, hogy ez a kiállítás volt a leghosszabb ideig látogatható tárlat amióta megnyitotta a Városháza kapuit a kiállítók előtt.

2020. november 19-re terveztünk egy újítást, és öt év után a hatodik évben a Budaörsi Férfiakat szerettük volna előtérbe helyezni. A korlátozások miatt viszont nem volt lehetőségünk megtartani az első Budaörsi Férfi fotókiállítást. Viszont nem szerettünk volna tétlenek maradni ebben az évben sem, ezért egy új kezdeményezésbe kezdtünk, ami a 10 jó cselekedet címet viseli.

A projekt lényege, hogy a már korábban kitüntett hölgyek 10 jó cselekedetet hajtanak végre. Erről bővebben a 10 jó cselekedet menüpontban olvashatnak. 

A szervezésben aktívan résztvevő hölgyek névsora:

Balás Eszter

Berente Imréné Ari Erzsébet

László Móni

Fejérné Hodut Éva

Nagy Éva

Selmeczi Ágnes

Géczy Gaál Szilvia

Vágóné Némethy Adrien

Feigl Enikő

Szödényi Zita

Kádár Gabriella

Ligabue Anita

Steinhauser Klára

Ihász Kata

Szentandrási-Szabó Emese

Máténé Papp Mariann

Ecseriné Varga Erzsébet

Sárossyné Majoros Piroska

 

További segítőink: 

Tóth József Füles – szakmai mentor

Novák Anikó – műsor tervezés

Sárossy Zsófi – szervezés

 

Fantasztikus emberek között élünk, ismerjük meg őket egy kicsit jobban.